A NAV ön helyett szeretne dolgozni, de a szakértő szkeptikus
Tállai András szerint vége az adóbevallás korának.
Tállai András szerint vége az adóbevallás korának.
Nem marad titka annak, aki szcientológus lesz. A magyarországi központban több tízezer olyan személy adatait is őrzik, akik – sokszor tudtukon kívül – csupán közvetve kerültek kapcsolatba a Németországban csak üzleti vállalkozásként engedélyezett „egyházzal”.
A kamion az okmányai szerint almát szállított. A gyümölcs egy része menet közben cigarettává változhatott.
Alkalmi és idénymunkások garmadáját alkalmazták idén a munkáltatók, fél év alatt majdnem hatszázezer ilyen bejelentés érkezett az adóhivatalhoz. Tavaly a féléves adat 520 ezer körül alakult, két éve pedig 490 ezernél állt meg.
A Docler-csoportnak adott igazat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenében a Kúria csütörtöki ítéletében.
Több mint egymilliárd forint értékben vont ki adózatlan dohányterméket az idén az adóhivatal.
Az adatvédelmi hatóság vizsgálatot indított, bár elvileg törvényes lehetőség van rá, hogy egy párt adatbázist építsen például a nyugdíjasokról.
Több mint 700 csomag hamis cigarettát találtak a pénzügyőrök és a rendőrök.
Az abszolút első hely egy orosz néven szereplő magyar divattervezőé.
Váratlanul jelentek meg adónyomozók a TV2 Róna utcai székházában, a műsorvezető korábbi cégének szerződéseire voltak kíváncsiak.
A drogot Röszkénél próbálta behozni egy montenegrói.
Az online foglalási rendszeren, így például az Airbnb-n keresztül akár egy szobát vagy teljes ingatlant szálláshelyként bérbeadó magánszemélyeket számlaadási kötelezettség terheli – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A Magyar Idők napokkal hamarabb értesült arról, hogy nyomoznak Simicska Lajos hirdetési cége ellen, mint maga a vállalkozás. Jó súgói vannak a kormánysajtónak – véli a Hír Tv.
A kétnapos hatósági megmozdulás célja a járművekkel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása volt.
Már söralátét méretű bevallásra sincs szükség, az szja-kitöltési korszak az idén véget ért – mondta a nemzetgazdasági miniszter a személyi jövedelemadó idei bevallási időszakát értékelve.
Több mint 637 milliárd forint követelést engedett el tavaly.
Mintegy 8800, pénzmosás gyanújára utaló bejelentést tettek a hazai bankok és más szolgáltatók az adóhivatal keretei között működő pénzmosás elleni irodánál 2016-ban.
Erről maga Tállai András dicsekedett el.
3 millió forintra kellene emelni a törzstőkét március 15-ig.